Archive for October, 2008

A BL-ben több kell

Thursday, October 30th, 2008

Bár a madridid derbi el?tt adott interjút, a Marca újabb beszélgetést készített Michel Salgado-val, aki a Real Madrid-ból szeretne visszavonulni.  Az anyagot a madridista.hu fordította magyarra.
Kora ellenére Salgado nem gondolja, hogy a visszavonuláson kéne gondolkoznia, mi több úgy érzi, még mindig képes segíteni csapatának, úgy a pályán, mint azon kívül. “33 éves vagyok, az emberek azt gondolhatnák, hogy megfáradtam, mint játékos, azonban még sokat tudok adni a csapatnak. Hasznosnak érzem magam, nem csak a pályán, hanem azon kívül is” - mondta a jobb hátvéd, aki kés?bb létez? ajánlatairól is beszélt, bár álláspontján továbbra sem kíván változtatni: ha hagyják, akkor a Real Madridból vonulna vissza.

“Azt gondolom, hogy más európai csapatban már nem fogok szerepelni a Madridon kívül. Innen szeretnék visszavonulni, azt azonban még nem tudom, hogy ezt mikor fogom megtenni” - árulta el a pletykaszinten több alkalommal is felmerül? arab ajánlatokkal kapcsolatban, majd Mijatovic játékvezet?k elleni kirohanásával folytatta, és a Barcelona nagy sorozatáról is szót ejtett.

“Felhevült állapotban volt, semmi több. A szezon végére úgyis mindenkinek fognak tévedni. Nem félünk a Barcelonától, megvan az ellenszerünk a mutatós játékra, ez pedig a csapategység. Játszhatunk jól vagy rosszul, legy?zni azonban nagyon nehéz bennünket” - vélekedett, ám azt is elismerte, hogy “a Bajnokok Ligájában más szellemiség szükséges, hibát itt már nem lehet elkövetni.”

Végezetül a hét talán legaktuálisabb kérdésére tért ki, így a következ?kben Sergio Ramos nyilatkozata, majd kezd?csapatból történ? kihagyása került a középpontba. “Sergio tisztában van vele, hogy hibát követett el, bocsánatot kért, és ezzel minden megoldódott. Fontos játékosa a csapatnak, fizikálisan és mentálisan is a a legjobb formában van rá szükségünk.”

Szalai nincs a keretben

Thursday, October 30th, 2008

Schuster a következ? játékosokkal utazik az Irún elleni kupamérk?zésre: Dudek és Codina; Salgado, Velayos, Antón, Metzelder, Javi García és Heinze; De La Red, Drenthe, Guti, Diarra és Sneijder; Saviola, Higuaín és Bueno.

 Mint látható,  Szalai Ádám egyel?re nem került be a keretbe sem. Ezt csak azért emelem ki, mert a hazai média az utóbbi hetekben eléggé túllihegte a magyar fiú esélyeit, és egyesek már egyenesen az els? csapatnál látják, Van Nistelrooy közvetlen helyetteseként. Ahogy a cikkeket olvasom, mindez els?sorban Laczkó Mihálynak, Szalai menedzserének “köszönhet?”, ? az, aki elszakadva a realitásoktól, már-már sztárként villantja meg idehaza Ádámot. Holott a tehetséges fiú el?tt hosszú és küzdelmes út áll.

Ne feledjük, Szalai egyel?re csak a harmadosztályú Castilla csatára, s csak most sikerült kiharcolnia, hogy rendre kezd?ként lépjen pályára.  Támadó párjával , a korosztályos világbajnok Bueno-val holtversenyben vezetik a góllöv? tabellát, de hol van ez még a Real Madridtól?!

Hacsak nem kezd ipari méret? góltermelésbe, nem fog a nagyokhoz kerülni ebben az  idényben. Amennyiben a Castilla feljut a másodosztályba, Szalai valószín?leg jöv?re is ott folytatja. Ha nem, úgy Ádámát feltehet?en kölcsönadják egy olyan másodosztályú alakulatnak, ahol esélye nyílik megmutatkozn i a Segunda-ban.  Persze, ha tényleg nagyon jó idényt zár, akár egy gyengébb els? osztály klub is kölcsönveheti, kérdés, látnak-e benne fantáziát.

Egyel?re ez látszik járható útnak, s hogy mi lesz azután, nos, arról tényleg kár még találgatni.

Nem elegáns

Thursday, October 30th, 2008

Személyes véleményem, hogy a Real Madridnak nem szabad foglalkoznia a játékvezet?i hibákkal. A klub mítoszának egyik pillére a nagyvonalúság: a Királyi Gárda számára mindig is nagyobb árat szabtak a klubok egy-egy játékos eladásakor, a Királyi Gárda b?kez?en megfizette a futballistáit, az egyesülethez köt?d? karitatív akcióknak se szeri, se száma. A Real Madridnak nem szokása nyávogni, akkor sem, ha éppen igazságtalanság, rágalom éri. Nem megyünk le dedóba - ez alap.

Éppen ezért nem szabadna a sportigazgatónak, Mijatoic-nak jajveszékelnie néhány elnézett les, alkalmasint tévesen befújt büntet?nek (megjegyzem, Heinze szabályalankodott Llorente ellen - jogos volt a bilbaói tizi). Az még hagyján, hogy ez edz? sérelmez ezt-azt a meccs utáni sajtótájékoztatón, de ? sokkal inkább a csapatot képviseli, mintsem a klubot. Neki inkább elnézhet?, mert holnap már egészen más témában nyilatkozik majd, ám a sportigazgató, a klub reprezentánsa, sokkal ritkábban szerepel, ezáltal jobban a figyelem középpontjába került, amikor megszólal. Pedja szapuló szavait most az egész spanyol sportmédia rágja, magas labdát adva ellenfeleinknek, akik ilyenkor persze - a kibiceknek semmi se drága - sietve jelentik ki: egy Real Madridnak, melyet inkább segítettek a bírók az elmúlt évtizedekben -igaz! - nem elegáns a bírókat támadni.

És ez a lényeg - Pedja rinyálása egyszer?en nem elegáns. Egy verg?d? kies?jelölt siránkozhat így, egy bajnok viszont soha. Még veszítenünk is mosolygva kell, nem hogy gy?znünk. Hiszen a Bilbaó elleni meccset a bírói tévedések ellenére is megnyertük. Err?l, Higuain két szép góljáról inkább érdemes volna beszélnünk.

“Fekete kéz”

Thursday, October 30th, 2008

Mijatovic és Schuster után Calderon is beszélt - a másik kett?nél jóval békésebb hangot megütve - az utóbbi hetek játékvezet?i tévedéseir?l. A Marca újságírója Izraelben készített miniinterjút az elnökkel, s nem csak a bírók tevékenykedése került szóba. A fordítás a maridista.hu-nak köszönhet?.

Igen er?teljes vita alakult ki a spanyol játékvezet?k ténykedései körül. Gondolja, hogy egy bizonyos „fekete kéz” tehet a tévedésekr?l?
Megértem azokat, akik vitatott módon szóltak hozzá a témához, mert akkor tették, amikor a mérk?zés után különösen felfokozott állapotban voltak. Mindemellett, a klub elnökeként nem fogok negatívan nyilatkozni a bíráskodásról. Követnek el hibákat, ahogy mindenki más is. Megért?nek és nyugodtnak kell lennünk. Az összecsapások után a profik is izgatottak, és azt mondják, aggódnak a dolgok miatt, de nem fogjuk a játékvezet?ket ürügyként használni, mert a döntéseik pozitívan és negatívan is befolyásolhatják a csapat sorsát a szezonban. Még nagyon sok mérk?zés áll el?ttünk.

Nem csak Mijatovic, de Schuster is panaszkodott…
Pedja és Schuster is úgy érezhették a meccs után, mintha kudarcot vallottak volna, de nem fogunk sportot ?zni a játékvezet?k értékeléséb?l. Ezt garantálhatom. Mindig azt mondom, hogy egy olyan nagy klubnak mint a Real Madrid nem kellene a sípmestereket kifogásként felhoznia. A rossz szerencsét vagy a sérüléseket már föl lehet. Mindnyájunknak támogatnunk kell a bírókat, mert nagyon nehéz dolguk van. Nem szabad szembe fordulnunk velük. Hibát követünk el, ha nem segítjük ?ket. Biztos vagyok benne, hogy nem szánt szándékkal tévednek. Mindannyian hibázunk.

Mi a baj Sergio Ramosszal? Érti, miért panaszkodik a rendszerr?l és miért mondja azt, hogy a csapat összes problémája a jobb szélen rá hat vissza?
Még nem beszéltem vele, de fogok, amint visszatérek Madridba. Nem kéne olyan nagy ügyet csinálnunk ebb?l. Értem, hogy amit mond, az a klub iránt tanúsított elkötelezettségéb?l ered. Elég tehetséges ahhoz, hogy bármit megtehessen. Nem hiszem, hogy amit mondott, annyira fontos lenne.

De egy mérk?zés el?tt nyilatkozta ezt, és az ellen beszélt, ami ezt a csapatot olyan egységessé teszi, mint egy család.
Biztos vagyok benne, hogy nem gondolta, hogy amit mond, az megzavarhatja a harmóniát. Sergio Ramos különleges játékos, és azt szeretnénk, hogy ennél a klubnál vonuljon vissza. Beszélni fogok vele, hogy rájöjjek mi folyik itt, és, hogy megpróbáljam motiválni. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megint az a futballista lesz, aki eddig volt. Bízunk benne.

Büntetésre reagált ezzel Ramos?
Nem büntette meg senki. Minden játékos megmutatta, hogy rajonganak ezért a csapatért. Sergio is köztük van. Nincs akkora probléma, mint amekkorát csinálnak bel?le. A csapat sikereinek kulcsa az egység és az elvégzett kemény munka.

Cristiano Ronaldo azt mondta, jöv?re is a Manchester Unitedban fog játszani. Mit gondol err?l?
Ezzel kapcsolatban nem mondhatok semmit. Ha a Manchester United egy napon tárgyalni akar majd, tárt karokkkal fogjuk várni ?ket, de egyel?re nem akarják elengedni Ronaldót. A Real Madrid fontos játékosokkal rendelkezik, és boldogok vagyunk a mostani csapatunkkal. Bíznunk kell benne.

Örülünk, de

Monday, October 27th, 2008

Schuster és Mijatovic az ítélkezés miatt aggódik, a játékosok többsége azonban rá se bagózik. Lássuk, milyen nyilatkozatok születtek a meccs után!

Schuster:

Aggódik amiatt, hogy ilyen sok gólt kapnak?
Igen, mivel sokat hibázunk.
Szombaton azt mondta, nem emlékszik erre a bíróra. Most már emlékszik?
Nem kell emlékeznem rá.
Mijatovic aggódik a bírók döntései miatt…
Mindannyian aggódunk.
Még édesebb a gy?zelem íze a többi csapat eredményeinek tudatában?
Mindig nehéz játszani egy Bajnokok Ligája találkozó után. Ez a gy?zelem rendkívül fontos, köszönhet?en a többi együttes eredményének. Nem az számít, hogyan nyerünk, hanem az, hogy a tabella elején helyezkedjünk el.
Ébredtek kétségek a csapatban a torinói vereség után?
Csak önökben, bennünk nem. A csapat nem változik három nap alatt attól, hogy elveszt vagy megnyer egy meccset. Nem aggódtunk a vereség miatt.
Ramos nem játszott. Taktikai döntés vagy büntetés miatt?
Semmiképp sem büntetés miatt…
Gondolja, hogy a hiánya miatt alakult így a végeredmény?
A bíró döntései hátrányosan érintettek minket és rossz hatással voltak a játékunkra is. Az ellenfelünk profitált ebb?l. Idegesek voltunk a jogtalan tizenegyes miatt. Jó, hogy a félid? el?tt történt, mivel sikerült újra összeszednünk magunkat. Jobbak voltunk az egész mérk?zésen, de már sokkal korábban be kellett volna biztosítanunk a gy?zelmet.
Meglepte Ronaldo nyilatkozata, miszerint jöv?re is a Manchester United játékosa lesz?
Nem szabadott meglepnie, hiszen ? az egyetlen, aki eldöntheti, hol játszhat.

Mijatovic:
„Örülök, hogy a csapat jól teljesített, és gy?zedelmeskedett. Nagyon jól játszottunk a második félid?ben. Mindenesetre nem rejtem véka alá a bíráskodásról alkotott véleményemet, mivel az elmúlt hetekben folyamatosan ellenünk ítélkeznek. Aggódom. Nem tudom, mi történik. Nem akarok sokat beszélni róla, de nem kedvemre való ez a helyzet.”
„Higuaín nem megadott gólja nem volt les, a tizenegyes nagyon kérdéses volt, mint ahogy Marcelo lapja is… Ez vitán felül pontosan ugyan olyan helyzet, mint az Atletico és az Espanyol ellen. A bírók folyamatosan ellenünk dolgoznak. Úgy t?nik, mintha néhányan nem akarnák, hogy a Real Madrid megnyerje sorozatban harmadik bajnoki címét. Ezen változtatni akarunk.”
„Szeretnénk azt hinni, hogy ezek csak véletlen egybeesések, de túl sok minden történt az elmúlt néhány meccsen. Csak annyit tehetünk, hogy továbblépünk. Úgy t?nik, a kétes szituációkban túl könnyen ítélnek ellenünk. Beszéltünk err?l és hangot adunk az aggodalmunknak. Még sok mérk?zés van hátra.”
„Ez a hét kemény volt, hiszen a Juventus elleni mérk?zés után nem sok id?nk volt felkészülni a mai meccsre. Sergio Ramos mondandójára reagálva annyit mondhatok, hogy a játékosok néha nem gondolnak bele, milyen üzenetet közvetíthetnek mondandójukkal. Mindannyian hibázunk. Mindenesetre az edz? döntése, hogy a padon kap helyet a mai meccsen, ett?l függetlenül született. Michel Salgado szintén megérdemli a játéklehet?séget. Sok emberünk játszik rengeteg meccset, adnunk kell nekik id?t a pihenésre.”

Higuaín:
„Jó, hogy mindannyian l?jük a gólokat. Ha valaki sérült, vagy hiányzik, akkor mások tudnak helyette jól teljesíteni. A legfontosabb, hogy nyertünk ma este és harcban állunk az els? helyért. A Valencia döntetlent játszott, és a topcsapatok közül többen is vesztettek. Ezt ki tudtuk használni.”
„Egyik mérk?zés sem könny?, ezt a mai találkozó is bebizonyította. Remélem, folytatódik ez a remek sorozat. Nyugodtak vagyunk, amíg a csapat továbbra is nyer.”
„Nem érdemes sokat beszélni a Bilbao góljairól, inkább arról kellene, milyen fontos gy?zelem volt a mai. Els? gólomat egy hibás ítéletnek köszönhet?en elvették, de szereztem két másikat. L?hettünk volna még többet is, sok lehet?ségünk volt.”
„Sosem beszélek a bíráskodásról. Hibázhatnak, mint bármelyikünk. Csak a Real Madridról és arról akarok beszélni, hogy a tabella elején vagyunk. Örülünk a jó teljesítményünknek és a gy?zelemnek. Reméljük, folytatódik ez a sorozat.”
„A tabella elején tömörül? csapatok közül többen pontokat vesztettek, úgyhogy 1 ponttal vagyunk lemaradva az els?t?l, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is versenyben vagyunk, és a kupa is megkezd?dik jöv? héten. Remélem, hogy a szezon hátralév? részében is ilyen jól játsszunk majd.”

Robben:
„Nehéz meccs volt, amit már az elejét?l irányítottunk, és szereztünk két korai gólt. A bíró viszont hibázott, de mindannyian hibázhatunk… A szünetben beszéltünk róla, és a második félid?re már összekaptuk magunkat. Nem tudtak belehajszolni minket fizikai összecsapásokba, ahogy szerették volna, sokat javultunk. Megérdemeltük a gy?zelmet.”

Gago:
„Jól kezdtük a meccset, de az Athletic a tizenegyesnek köszönhet?en kiegyenlített, amit egyébként nem kellett volna megadni. De ezek csak apró-csepr? dolgok, amiken túl kell lépnünk, ha a tabella élén akarunk végezni. Nem szívesen beszélek a bírókról, a döntéseik néha a javadat szolgálják, néha nem.”

Pepe:
„Jól vagyok, kaptam gyulladáscsökkent?t, most pedig haza megyek pihenni, hogy holnapra még jobban legyek. Az Athletic bebizonyította, hogy jó csapat. 2-1 és 2-2 után nagy önbizalommal és nagy elszántsággal játszottunk. Szerintem a tizenegyes nem volt jogos. Gabi Heinze a labdát kereste. Meg kellett nyernünk ezt a meccset, ez volt a célunk. Most minden meccset meg kell nyernünk, hogy a tabella élére kerülhessünk.”

Joaquín Caparrós:
„Egyszer?en lehetetlen megtudni, milyen érzés nyerni a Madrid ellen. A bíró biztosította, hogy 10 emberrel fejezzük be a meccset. Mindkét csapat játékosai közül lehetett volna leküldeni, mégis csak Athletic játékos ment id? el?tt zuhanyozni… Úgy gondolom, magas szinten játszottunk, remélem, a következ? meccsünkön is így lesz.”

Real Madrid - Athletic Bilbao 3:2

Monday, October 27th, 2008

Nem kis er?feszítések árán, végig nyílt, a durvaságig kemény mérk?zésen 3-2-re vertük a Bilbaót. Holott, az els? fél óra után sokan azt hitték, hazai gálael?dást látnak majd. Az eredményjelz?n ugyanis 29 percnyi játék után 2-0-ás Real Madrid vezetés volt olvasható, köszönhet?en annak, hogy el?bb Sneider maradt üresen és l?tte ki a bal alsót, majd Robben, Raúl, és Higuain remek kombinációjából az argentin fiú volt eredményes.

Igen ám, de Gabi Heinze, akire ezúttal az egyik középhátvéd szerepét osztotta Schuster, egy beívelés során diszkréten megpróbálta kivájni az Athletic magas, robosztus, mindvégig er?szakos csatárának, Llorente-nek a szemét, a katalán bíró kiszúrta, a tizit pedig értékesítették a vendégek. Ami nagyobb baj, hogy el?tte már Etxeberría is betalált egy jó kiugratás után, így már az els? félid?ben sikerült visszahozni a meccsbe a baszkokat.

A második játékrészben alapvet?en az uralmunk alatt tartottuk a mérk?zést, és bár számos helyzetet kidolgoztunk, gólt csak egyet sikerült szerezni - ismét Higuain volt eredményes, aki Gago sokadik labdaszerzése utáni kiváló passzát váltotta ujjongani valóra.
A találkozó nem éppen emlékeztetett úrikisasszonyok hímz?délutánjára, csak t?lünk öten kaptak sárgát (Casillas, Pepe, Salgado, Robben és Marcelo), míg a bilbaóiaktól Amorebieta-t pirossal küldték le egy hátulról kézbesített, a lasztival köszön? viszonyban sem lév? “pakkot” követ?en.
Ezzel együtt a baszkoknak a végére is maradhatott volna slusszpoénja, ha Llorente - akivel gyakran Pepe és Heinze együttesen is alig bírt - nem a kapufát találja el jó huszonhérom méterr?l. Persze, ez utóbbiból nálunk sem volt hiány: Sneider, Higuin és Heinze is telibe találta a lécet.

A gólfesztivál nem is sikerült, ugyanakkor drámai, fordulatos, a kedélyeket fel-fel izzító összecsapást sikerült megnyernünk - és ennél nincs, ami fontosabb.

A Sport Ribeiro-ról

Saturday, October 25th, 2008

Nem tudom, hogy alábbi cikknek mennyi igazságtartalma van, mivel a katalán Sport-ban jelent meg. Ez a lap helyb?l gy?löli a Real-t, egyebek mellett ?k voltak azok, akit a Drenthe-t színészkedéssel vádolták az Atletico elleni meccs után (igaz, egy hazai játékos sem vitatta a 95. percben mérk?zést eldönt?t büntet?t).
Maga a hír még a Robinho-botrány kapcsán íródott. Ami biztos: a City-be való átigazolását követ?en Robinho szerz?dést bontott a menedzserrel.

8 millióval lett gazdagabb Robinho egykori ügynöke

Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy Robinho átigazolása esetén Wagner Ribeiro ügynök markát is szépszámú summa ütné, arra azonban kevesen gondolhattak, hogy az összeg, amellyel a támadó képvisel?je gazdagodott az üzlet megköttetése után, nem kevesebb, mint 8 millió euró.

Több ellentmondásos információt követ?en azt végül leszögezhettük, hogy Robinho eladásán pontosan 42 millió eurót nyert a Real Madrid, pedig nyerhetett volna ötvenet is, amennyiben a felek közötti munkaszerz?dés nem tartalmaz egy olyan kitételt, mely szerint id? el?tti felbontás esetén Wagner Ribeiro (képünkön) markát is tekintélyes összeg kell, hogy üsse.

Lehetséges teóriának t?nik tehát, hogy Robinhóért cserébe végül 50 millió eurót fizetett a Manchester City, de ebb?l csak 42 millió folyt be a spanyolok bankszámlájára, lévén a maradék 8 millió Wagner Ribeirót illette. Ez megmagyarázná Ribeiro szándékait, aki a tárgyalássorozat során mindenkinél többször hangoztatta, hogy védence számára mennyire kedvez? lenne elhagynia a Real Madridot.

Az üzletb?l ett?l függetlenül gazdaságilag jól jött ki a Real Madrid, de nem szabad megfeledkezni a másik nagy nyertesr?l sem, aki anyagi értelemben mindenképp meggazdagodott az átigazolással: ? Wagner Ribeiro, aki tehát feltehet?en 8 millió euróval lett gazdagabb Robinho átigazolása jóvoltából. /madridista.hu/

Oszét támadó a célkeresztben

Saturday, October 25th, 2008

Több “jól értesült” spanyol médium is arról cikkezik, hogy Mijatovic egy fiatal oszét (!) futballistával, a CSZKA Moszkvában játszó Alan Dzagoev-vel er?sítené meg a keretet a télen.
Els? hallásra legyinthetnénk is, de nem árt tudni: ez a 18 éves fiú már most stabil kezd?je az orosz sztárcsapatnak, amit azzal érdemel ki, hogy szinte minden meccsen gólhoz segíti csapatát - közvetlenül, avagy gólpassz formájában. Dzagoev-et dícsérend?, többen megjegyzik, szerény, szorgalmas, rengeteget futó, s ami a legfontosabb, a kaput nagyon érz? fiatalemberr?l van szó. Aki Németország ellen nemrég az orosz válogatottban is bemutatkozhatott - minden id?k legfialabb debütálójaként.
Ez azért már valami.

Tessék, egy kis videós ízelít? a góljaiból:
http://www.youtube.com/watch?v=JWRd912ubRQ&NR=1

Különbség

Saturday, October 25th, 2008

Sergio Ramos szerint hiányzik az a bizonyos “valami” a mai Real Madridból, amit a Zidane, Beckham, Ronaldo és Figo nevével fémjelzett id?szakban megvolt. Ahogy Ramos fogalmazott, ezek a sztárok különbséget teremtettek a pályán a Real Madrid és a többi gárda között. Jó, nem vitatom: ez a gárda nem unikum, nem “galactico” - egyszer?en egy tehetséges, gyors, testben-fejben er?s csapat Nincsenek benne olyan ikonok, akikr?l Sergio nosztalgiázik, ugyanakkor a három “galaktikus” évben az égvilágon semmit sem sikerült nyernünk, míg az utóbbi, immár nem galaktikus esztend? két bajnoki és egy spanyol szupekupa gy?zelmet hozott.
Persze, tegyük hozzá mindjárt, a Galaktikus Real Madrid :) sem lett volna feltétlen kudarcra ítélve, ha a sztárok közé valódi csapatot építenek.

De jöjjön Sergio nyilatkozata.

Meglep?en ?szinte nyilatkozatot tett Sergio Ramos a Real Madrid jelenlegi helyzetér?l, és saját maga fizikális, mentális állapotáról. Az interjú során több érdekes téma is szóba került, Ramos kiemelten foglalkozott a szerz?désével, és azokkal a pletykákkal, melyek szerint a közelmúltban több alkalommal is sérülten vállalta a játékot.

Els?ként a többször jelentkez? sérüléseivel foglalkozott, így természetesen az is szóba került, hogy igazak voltak-e azok a pletykák, melyek azt valószín?sítették: több alkalommal is kisebb sérülés nehezítette a száz százalékos teljesítmény elérésében. “Egy kicsit. Sok meccset játszottam rándulással, húzódással, túlterhelten. Játszottam fájdalmakkal és sérülésekkel. Többször is el?fordult velem, hogy rossz formában játszottam, amiért nem tudtam száz százalékon teljesíteni. Én szeretnék mindig játszatni, de eljön az id?, amikor már okosabbnak kell lenni, és tudni kell ezt elosztani” - vallotta be Sergio Ramos, aki kés?bb a jelenlegi Real Madridról beszélt, és arról, hogy vajon hiányzik-e valaki ebb?l a csapatból.

“Azt hiszem, hogy a Madridból hiányzik egy igazi zseni. Nagyon más csapatot alkotunk, korábban voltak olyan játékosaink, akik megteremtették a különbséget, mint Beckham, áldozatkészséggel: Zizou, aki a legnagyobb volt, Ronie, aki meghatározó volt, és a világ legjobbjaként definiálhattuk. Most ez a valami hiányzik a Bernabéuból, tetszik a mostani csapatunk, de olyan futballistákra is szükség van, akik megteremtik a különbséget.”

Szerz?déshosszabbításával kapcsolatban nem tudott konkrétumokat mondani, de annyit elárult, hogy az egyeztetések már folynak a klubbal, így nagy valószín?ség szerint még Karácsony el?tt megszületik az egyezség. “A klub egyeztet testvéremmel, ?k azt mondták nekünk, hogy még Karácsony el?tt el lesz rendezve. Ez stabilitást, nyugalmat adna, és nagy elismerés is lenne számomra” - mondta.

Végezetül kitért egy futballfilozófiai kérdésre is, magyarán egy jobbhátvédnek segítenie kell-e a támadásokat, vagy elég az is, ha a véd? védekezik, s kevéssé veszi ki részét a támadásokból. “Ha játszom egy kiváló meccset védekezésben, és nem veszek részt a támadásban, azt mondják, hogy elegend?t teljesítettem, de semmi mást. Egy véd? számára a legf?bb a védekezés, és ha ezen felül többet tud, az jó. Igaz, hogy azt várják t?lem, hogy 90 percen át a legmagasabb szinten támadjak és védekezzek is – ezt nem bírja senki sem. Egy-két évig lehet bírni, de egyszer eljön az id?, amikor a tested már nem tesz többet lehet?vé.”

Tizennégy év

Friday, October 24th, 2008

A Real Madrid TV-nek adott interjút Raúl. A csapatkapitány a 14. évét tölti a Királyi Gárdánál, pont a napokban lesz az évfordulója a bemutatkozásának. Az érdekes beszélgetés a madridista.hu jóvoltából magyarul is elolvasható. Íme!

Mi változott a Real Madridnál az elmúlt 15 évben?
Egy kicsit minden más lett. A régi sportközpont helyén most négy óriási felh?karcoló áll, most pedig ott van nekünk Valdebebas, ami egy modern és tökéletes munkakörnyezet. Pozitív fejl?désen mentünk keresztül, reméljük, így a szurkolóinkat sikerül boldoggá és büszkévé tennünk.

A fociban mi változott?
15 évvel ezel?tt két vagy három csapat volt, akik mindig a többiek felett álltak, most pedig bármelyik együttes képes lehet a gy?zelemre, mivel rengeteget fejl?dtek az edzésmódszerek és a taktikai elemek. A futball sokkal profibb és összetettebb lett, ennek pedig a néz? az els?dleges haszonélvez?je.

Bármelyik edz?vel beszéltünk a Real Madridból, mindig Raúl munkáját magasztalták. Ennek milyen szerepe volt abban, hogy kapitány lettél?
Csak akkor lehetsz a Real Madrid kapitánya, ha sok évet eltöltöttél itt. Nagyszer? tanáraim voltak. Amikor 17 évesen debütáltam, olyan emberekre néztem fel, mint Manolo Sanchís, Fernando Hierro és a többi veterán, hiszen ?k rendkívüli tapasztalatokkal rendelkeztek mind klub, mind pedig válogatott szinten. Aztán ott volt Jorge Valdano, aki bízott bennem és megmutatta, hogy igenis lehet bel?lem focista. Fabio Capello érkezése pedig mindannyiunk számára nagyszer? volt 1996-ban, de nekem különösen, hiszen ? tanított meg arra, hogy az edz?teremben végzett munka és a taktika mennyire fontos. Mindig arra kért minket, hogy koncentráljunk, és ez volt, ami segített a pályán és azon kívül is nyeregben maradni. Kevés sérülésem volt az évek során, ez is annak a speciális munkának köszönhet?, amit az edz?teremben végeztünk.

És te milyen tanár vagy?
Fontos, hogy jó példát mutassak, keményen dolgozzak, és élvezzem a munkámat. Szeretek korán érkezni az edzésre, így van id?m felkészülni, és egy kicsit dolgozni, miel?tt kifutok a gyepre. Szintén nagyon fontos, hogy itt mindenki jól kijöjjön a másikkal, az új játékosok pedig hamar beilleszkedjenek, nem csak a csapatba, hanem a városba is. A klub kiválóan nyújt segítséget a játékosoknak és családjaiknak ebben. Ezek a nagyszer?en m?köd? gépezet segít nekünk abban, hogy azt tegyük, amit szeretünk, focizzunk.

Említetted az új érkez?ket. A következ? generáció már a küszöböt rágja.
Már öt holland játékosunk van, akik nagyszer?en beilleszkedtek, és néhány, az utánpótlás csapatból kiemelt srác, mint De la Red és Javi García, akik itt n?ttek fel és visszatértek kölcsönb?l. Aztán ott vannak a saját nevelés? játékosok, Iker, Guti, Michel és én, akik már sok éve itt vagyunk. Ott van még nekünk Cannavaro, Van Nistelrooy és Heinze, akik nagy egyéniségek. Egyensúlyban vannak a veteránok és a fiatalok. Láthatjuk, ahogy folyamatos fejl?désen megyünk keresztül, és ez az, ami kell a csapatnak ahhoz, hogy címeket nyerjen.

A szurkolók könnyen kötelez?nek várhatják el t?letek ezt.
Itt a gy?zelem és a szép játék számít, már régóta ez a klub két alapelve. De vannak még értékek, amelyeket a játékosok hoztak az id?k során: kitartás, helyes viselkedés, alázatosság, küzdelem a végs? sípszóig… Ezek felfedezhet?k a játékunkban sok meccsünkön. Egy jó példa erre az idei szezonban a Valencia elleni Spanyol Szuperkupa dönt?je. Mindössze 9 emberrel fordítottuk meg a meccset, úgy gondolom, ezeket az erényeket a játékosok és a szurkolók is a szívükbe zárták.

Két kiállítással és hátrányban… Mit lehet mondani az öltöz?ben ilyenkor?
A Bernabéuban játszani mindig különleges, mi pedig mindig érezzük azt a plusz lökést, amit a szurkolóink adnak nekünk. A Valencia volt a jobb csapat azon a napon, de nem mutattuk semmi jelét annak, hogy feladnánk. Néha nem kellenek szavak, elég csak a tekintet. Elszántak voltunk és gy?zni akartunk. Néha megpróbálunk feltámadni, mint a Juventus ellen, 2-0-ról. Az eredmény más lett volna, ha egy kicsivel több szerencsénk van. Ez a csapat sosem veszíti el a hitét és tudjuk, hogy bármilyen csapáson felül tudunk kerekedni. Ez teszi naggyá ezt a klubot.

Paul Scholes, John Terry, Del Piero, Maldini, Hierro. Mire gondolsz, amikor ezeket a neveket hallod?
Mindannyian klubjaik szimbólumai és azokat az értékeket képviselik, amik naggyá teszik csapatukat. Maldini 20 éve játszik már, és múlt héten ugyan olyan szenvedélyesen játszott, mint bármikor, és ez óriási jelent?sséggel bír az újonnan csatlakozó játékosok szempontjából.

Mit csodálsz leginkább Maldiniben?
Mindent. Szívesen lennék az ? helyében. Egy olyan csapatnál játszani 20 évig, mint a Milan, csodálatos. Bárki, aki valaha is játszott vele, áradozik róla. Sajnos sosem játszottunk együtt, de mindent csodálok benne. ? egy kedves és egyenes játékos, amikor szögre akasztja a csukát, nagy veszteség lesz mindenki számára.

És Fernando Hierróval mi a helyzet?
Fernando ugyanúgy a tanárom volt, mint Manolo Sanchís. ? volt a csapatkapitány a klubnál és a válogatottban is. Mindent, amit tanultam, neki köszönhetek. ? olyan vezet? volt, akire mindenkinek szüksége volt a csapatban és a védelemben.

A feltörekv? generáció játékosai nagyszer?ek Spanyolországban.
Ez jót tesz a futballnak. Van néhány kiváló játékos, akik folyamatosan fejl?dnek, és ezt láthattuk az Európa Bajnokságon is. Tehetségesek, intelligensek, tudják, mikor mit kell tenniük. Xavi, Iniesta, Silva, Cazorla, Senna, Cesc, stb. Mindannyian sokat fejl?dtek, különösen az EB megnyerése óta.

Nekem úgy t?nik, hogy csodálod és tiszteled az olasz futballt.
Így van. Az egy teljesen más kultúra. Az olaszok nagyon tisztelik az olyan embereket, mint Maldini, Totti, Del Piero és mindenek el?tt, Roberto Baggio. Mindig tisztelet övezi ?ket, még akkor is, ha esetleg nincsenek formában, mindazért, amit az olasz fociért és a klubjukért tettek. Ha meglátogatok egy olasz várost, az emberek helyiként kezelnek. Meleg fogadtatásban részesítenek, és kimutatják csodálatukat. Ez jó érzéssel tölt el. Az olaszok nagyszer? futballszurkolók. Minden egyes meccset megnéznek.

A spanyolokat is boldoggá teszed, erre büszkének kellene lenned.
Nem panaszkodom. A debütálásom 14. évfordulója október 29-én lesz, és minden, amit a focitól kaptam, nagyszer? volt. Sok játékossal, edz?vel, ellenféllel és szurkolóval osztoztam az élményeken, a világ minden tájáról. Ez csodálatos és mindig emlékezni fogok rá, bármerre is járjak.

Mi a jobb, gólt l?ni, vagy gólpasszt adni?
Mindkett?. Csatárként az el?bbit részesítem el?nyben, de néha egy nagyszer?, közös támadás végén ugyanúgy elégedettségre ad okot a gólpassz kivitelezése. Könnyen l?ttem olyan szép gólt a Manchester United ellen, hisz Redondo végezte el a munka java részét.

Vannak a csapatban olyanok, akik a gólpasszok terén jeleskednek…
Nálunk vannak a legjobbak: Sneijder, Van der Vaart, Guti, De la Red…A játékstílusunknak köszönhet?, hogy ?k kit?nnek. Könnyebb dolgunk van támadásban, ha ezek a futballisták jó formában vannak.

296 gól f?z?dik a nevedhez. Melyik a legkülönlegesebb?
Szerencsés vagyok, hogy ilyen sokat l?ttem, de azt hiszem, az els?t tudnám kiemelni, hisz mindig arról álmodtam, azóta, hogy 15 éves koromban csatlakoztam a klubhoz. Arra vágytam, hogy az els? csapat tagjaként a Bernabéuban mutatkozhatok be, góllal. Majd’ meg?rültem, amikor ez megtörtént. Többet futottam az ünnepléskor, mint az egész meccsen! Nagyon különleges volt, f?leg azért, mert az Atlético hálóját zörgettem meg. A gólpasszt Laudrup adta: ? az egyik legnagyobb futballista, akivel valaha együtt játszottam. Most edz?ként is bizonyít.

Kit öleltél meg a gólod után?
Danit, aki Benito Floro edz?sködése idején debütált a csapatban. Egy szobában aludtunk, és rengeteg támogatást kaptam t?le. Úgy éreztem, neki kellene kezdenie helyettem. Biztos volt benne, hogy gólt fogok l?ni, én pedig meg akartam köszönni neki a bajtársiasságát, mert ez mindennél fontosabb. Az egész csapat a segítségemre volt.

Még most is ideges leszel a meccsek el?tt?
Most jobban élvezem, ha a Vicente Calderónban, vagy a Camp Nou-ban játszhatom. Jó érzés az ellenfél szurkolói számára, ha kifütyülhetik az embert, mert igazából nem rosszakaratból teszik. A tiszteletb?l ered, ezért még többször akarsz pályára lépni ezekben a stadionokban. Szerintem az ellenséges helyzetekben kell a legjobbadat nyújtanod. Emlékszem az els? klasszikusomra. Nem igazán tudtam mi történik. Csak álltam ott, abban a különleges légkörben, néztem a Barcelona játékosait…nem értem labdába. Ez megváltoztatja a többi mérk?zést is.

Gondolod, hogy az új emberek figyelnek téged a meccsek el?tt?
Nem vettem észre ilyesmit, mert a saját dolgaimmal tör?dök ilyenkor. Néhányan elkérik az ember mezét a kezdést megel?z?en, ami normális, ha olyan játékosról van szó, aki azel?tt sosem szerepelt még a Bernabéuban. El?ször én is ezt tettem a Camp Nou-ban.

Melyik mérk?zésedre emlékszel vissza leginkább szeretetteljesen?
Az 1999-es Interkontinentális Kupára. Mindenki szeretne az utolsó öt percben gólt szerezni. Nem sokkal azel?tt épültem fel egy sérülésb?l, és nem épp az volt a legjobb id?szakom, de az a meccs segített továbblépni. Szép és fontos találat volt, hisz az azel?tti években nem tudtunk nyerni az Interkontinentális Kupában.

Izgatott futballrajongó vagy, amikor meccset nézel?
Nem. Nyugodt légkörben szeretem nézni ?ket. A padról rosszabb, mert játszani akarsz, és vitatkozol a látottakról, mivel nem tehetsz semmit. Otthon nagyon nyugodt vagyok meccsnézés közben. Nadal teniszezésekor idegesebb vagyok. Kénytelen voltam kihagyni egy meccset az Old Traffordon, mert megm?töttek. Ronaldo többször is betalált, és mérhetetlenül boldog voltam, de ugyanakkor szenvedtem is.

Mit szeretnél jobban megnyerni idén? A bajnokságot, a BL-t, vagy a Király Kupát?
Az igazi kihívás az, hogy folytassuk a gy?zelmi sorozatot. A legnagyobb célunk a La Liga és a Bajnokok Ligája, de a Kupában sem fogunk leülni, hisz még egyikünk sem nyerte meg. Reméljük, idén sikerül. A személyes célkit?zésem az, hogy beérjem Don Alfrédo di Stéfanót a góllöv?listán. Ez segít jobban felkészülni, és növeli a motivációt is.

A fiatal játékosok felnéznek rád.
A Castilla nagyszer?en kezdte a szezont. Nagyon jól játszanak és vezetik a csoportot, de a többi utánpótláscsapat is szépen teljesít. Mindannyian azt akarjuk, hogy ezek a gyerekek felkerüljenek az els? csapatba és tapasztalatot gy?jtsenek, hogy majd egyszer az együttes fontos elemeivé váljanak.

Mit üzensz a szurkolóknak?
Nem kérhetünk t?lük többet, mert minden nap támogatnak. Megtöltik a Bernabéut és jól érzik magukat. Azt garantálhatom, hogy ez a csapat soha sem fogja feladni, és mindig mindent megtesz majd, hogy elkápráztassa ?ket a szezon alatt. Az idény még csak most kezd?dött, én pedig biztos vagyok benne, hogy sikeres jöv? elé nézünk. Remélem folytatjuk a harcot a fontos trófeákért az elkövetkezend? években is.