Posted on 26-05-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Sina ira et studio - pártatlanul, harag és elfogultság nélkül. Mert a tények nagyon kegyetlen dolgok. Amelyekkel csak egy dolgot nem szabad tenni: agyonhallgatni. A félremagyarázásról, meg ideologizálásról, a kudarcnak sikerként való utólagos tálalásáról már nem is beszélve.Miért állunk most 2008. legszebb hónapjában ott, ahol állunk? Ráadásul azokkal összehasonlítva magunkat, akikkel együtt 1945 május 9-én a Gy?zelem napján a béke alvárához liften jártunk fel! Azért, mert a németek és a japánok elvesztették – velünk együtt – a második világháborút, de utána – velünk ellentétben – megnyerték a békét. Ráadásul és legnagyobb szégyenünkre, már a szlovákok is leköröztek minket. Kiderült, hogy minden feltételét teljesítették az Euro bevezetésének,mi pedig egyet sem. Mi még a monetáris restrikció a konvergencia program és a volumen-korlát b?völetében élünk, így szabatosan, magyarosan és világosan megfogalmazva. Meg vagyok róla gy?z?dve, hogy az „utca embere” azt sem tudja, ezeket a micsodákat eszik-e vagy isszák és étkezés el?tt vagy után kell bevenni? De hogyan is lehetne végrehajtani azokat, amikor a min?sített többségnek fogalma sincs arról, hogy ezek betartása, vagy be nem tartása miatt áldja, vagy veri ?ket a sors keze? Egyébként nem a a mi bajunk, hogy rossz csillagzat alatt születtünk, vagy „mindig annak megy fel az ára, amit meg akarunk venni és annak megy le, amit el szeretnénk adni”…Sorstársaink, akikkel annak idején egyszerre bujtunk ki a légó-pincékb?l els?sorban és mindenek el?tt németek, japánok, szlovákok és csak másodsorban elkötelezett hívei ellentétben velünk, valamilyen pártnak, irányzatnak, felekezetnek, civil tömörülésnek, gittegyletnek… Nálunk ma is arra fókuszál a média, hogy a konstruktív ellenzékiség kett?s fedezékébe vonult kis párt az elkövetkez? vezet?ség választáson a maradék elveit, vagy az elvei maradékát áldozza e fel a haza oltárán és a közjó érdekében. Ha már a háború végét?l indítottam a történetet, az úgy lesz kerek és gömböly?, ha annak is utána járunk; egyáltalán hogyan keveredtünk bele? Szerencsére azon emberek közé tartozom, akik ismerik ennek hiteles történeté. Amikor 1941. decemberében a magyar hadüzenet megérkezett a washington-i Fehér Házba, Rossevelt elnök és külügyminisztere Cordelt Hull között a következ? párbeszéd hangozz el:

- Hol van ez a Magyarország? Kérdezte az elnök.

- Valahol közép-Európában a Duna völgyében egy kis királyság.

- Igen? És hogy hívják a királyukat?

- Nincs királyuk, Egy tengernagy vezeti ?ket.

- H?, akkor biztosan nagy flottájuk van!

- Nincs flottájuk, még tengerük sincsen.

- Hát most mondja meg> hogy akarnak ezek ellenünk harcolni?

- Nem ellenünk akarnak. Az oroszok ellen harcolnak.

- Miért harcolnak az oroszok ellen?

- Mert becsületeteket akarnak visszaszerezni

- Kit?l? Az oroszoktól?

- Nem, a szlovákoktól és a románoktól.

- Hát akkor miért nem azok ellen harcolnak?

- Azért Elnök Úr, mert a szlovákok és a románok a szövetségesük.

Mennyire igaza volt Kölcsei Ferencnek, amikor leírta: „ Megb?nh?dte már e nép a múltat, s jövend?t!”

(0) Comments    Read More   
Posted on 23-05-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Az Északban egyik levélíró társam azon kesereg, hogy miért kell a nyugdíj korhatárt emelni, különösen a fizikai munkakörökben.

A néhány soros reagálás a szerkeszt?ség részér?l: Egyetértenek sokan a cikkel írják Önök de hát mindenütt ez terv, hogy emeljék a nyugdíj korhatárt és itt jön az ami nálam kiütötte a biztosítékot említem szó szerint. A számítások azt mutatják, hogy ennyi aktív dolgozó nem tud eltartani ennyi nyugdíjast. Hát kérem, itt tartunk megint, hogy az aktívakat és a nyugdíjasokat szembeállítják egymással?! Kikérem néhány millió nyugdíjas társam nevében ezt a kijelentést. Már egyszer megírtam, de úgy látszik, nem hallották. A nyugdíjasok nem eltartottak! ?k ugyanúgy mint el?deink nem könyöradományt kapnak, hanem abból a pénzb?l kérnek, amit ?k maguk és a munkáltatójuk befizetett jó néhány évtizeden keresztül. Ezt a pénzt félre kellett volna tenni és nem különféle trükkökkel elkölteni majd azt hirdetni, hogy az aktívak keresik meg a nyugdíjat. A matematika ezt mutatja és nem azt amit a cikkben írnak. Nem tudom, hogy a reagáló mit szólna ahhoz, hogy hosszú éveken keresztül félretett pénzét miután lejár mások élvezik és amikor ? is kérne a pénzb?l azt mondják neki, hogy ez könyöradomány! A politikáról annyit, én is egyetértek az esetleges nyugdíjtörvény módosítással, de nem ebben a formában. Nem azokat kell tovább sarcolni akik idáig húzzák az igát, hanem azokat, akik ki tudják játszani ezeket a törvényeket. Véleményem szerint azok eltartottak, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, lásd: beteg gyerekek, és azok, akik ki tudják játszani a törvényeket és csak a jogaikat ismerik a kötelességeiket nem! Hogy kik ?k, ezt döntsék el az olvasók. Én is azt hiszem nagyon sok nyugdíjas társammal együtt nem tartozunk egyik csoporthoz sem. Hogy kevés az aktív dolgozó ez igaz, de err?l ki tehet, talán mi, nyugdíjasok? Van egy régi igazság: Ha valaki azt akarja a piacon, hogy az áruját megvegyék, melyet azon az áron nem sikerül eladni, akkor nem emeli az árat, még jobban, hanem enged az árból. Talán nem volna rossz megszívlelni azoknak, akik úgy akarják, hogy több adó folyjék be az államkasszába, ugyanezt tennék a munkáltatói járulékokkal. Lehet, hogy akkor nem kéne egymásnak uszítani az aktívakat és a nyugdíjasokat. Talán az ország is el?rébb járna valamivel.

(1) Comment    Read More   
Posted on 23-05-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

ljéjlj

(0) Comments    Read More   
Posted on 07-05-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

A televíziónak köszönhet?en kapunk b?ven a hangos reklámokból – filmek között, vagy éppen a film közben is, akár többször is. De nap mint nap bombáznak minket szórólapokkal is – amelyek közül némelyik szó szerint „házhoz jön” – egészen pontosan „kilincshez jön”. Mindez nagyon bosszantja levélírónkat – s valószín?leg ezzel nincs egyedül. 

„Éppen elég részünk van a tévé jóvoltából a reklámokból. Sok közöttük az ízléstelen, gusztustalan (pl. piszkos WC-r?l) vagy éppen érthetetlen. Nem is beszélve a szórólapok özönér?l, amit általában legtöbb lakó fel sem visz a lakásába. Én még életemben egyetlenegyszer sem vásároltam a reklámok ajánlatai alapján. Vagy szükséges valami, vagy nem, illetve mindig tudom, hogy ami az, ami valójában kell. Aki a reklámra ugrik, az sokat és feleslegesen költ – akár haszontalan dolgokra is. A minap azonban szó szerint házhoz jött a reklám. Reggel, amikor kiléptem az ajtó, a kilincsemre akasztva találtam az egyik áruház kartonlapját: „Kérem, ne zavarjanak! A Praktikerbe mentem vásárolni!” Hát ez sem egy jól sikerült reklámszöveg, mert ha én azt kérem, hogy ne zavarjanak, akkor én nem házon kívül vagyok, hanem éppen bent a lakásomban, a szobámban. Ilyenkor nem hagynék a kilincsemre akasztva egy üzenetet, tudatva a betör?kkel, hogy „szabad a gazda”, nyugodtan dolgozhat a nem kívánt látogató. Szóval nem szeretem a reklámot, ami annyira kitölti a tévé adásidejét, hogy a nehezen nézhet? filmek teljesen belenyúlnak az éjszakába. Nem szeretem, hogy állandóan a távkapcsoló után kell kapkodni, hogy a közbeiktatott reklámok kellemetlen, fel-felharsanó hangerejét letompítsam. Ráadásul az ilyen reklám engem taszít – ami az ajtómig, a küszöbömig, s?t a kilincsemig jön, hogy buta, értelmetlen szövegével minél beljebb tolakodjon, már-már sértve a magánszférát. Az én házam, az én váram! – vallom az angolokkal.”

(0) Comments    Read More   
Posted on 06-05-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Városszerte látni a házak falán a fiatal vagy kevésbé fiatal „alkotók” legfrissebb munkáit: a falfirkákat. Ezek a személyek mindenütt otthagyják az „aláírásukat”, aminek a házak tulajdonosai egyáltalán nem örülnek. Gondoljunk csak bele, hogy milyen sokba kerül manapság egy családi ház küls? színezése! Igencsak bosszantó, amikor reggel arra ébredünk, hogy az új színben pompázó házfalat az éj leple alatt felkereste egy „alkotó”.

„A graffiti nem más, mint egy értelmetlen falfirka, amellyel a mások épületét, tulajdonát tönkreteszik, és elcsúfítják a várost ezekkel a firkákkal. A graffitik készít?i alattomosan, a sötétség leple alatt végzik ezt az „önkifejez?” m?veletüket. Hogy egyre többen vannak, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már a város szinte minden pontján jelen van pusztító, káros tevékenységük. Már az újonnan festett falakon is igen hamar megjelenik maszatos kriksz-krakszuk. Köztudott, hogy ezek a firkák egy speciális festékanyaggal készülnek, és ezeket csak nehezen és költségesen lehet eltávolítani – de el?fordulhat olyan is, hogy nyom nélkül nem is távolítható el a falfirka. Arra gondoltam, hogy nem lenne-e lehet?ség arra, hogy az ilyen speciális festékeket árusító üzletekben csak átvételi naplón keresztül értékesítsék a festékeket: név, cím, azonosító, mennyiség, felhasználás helye és célja, aláírás rovatokkal. Ez olyasmi lenne, mint a mez?gazdaságban a méregnapló (remélem, hogy még létezik ilyen).

(1) Comment    Read More   
Posted on 28-04-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

„Sokan megkérd?jelezik a nyári id?számítás szükségszer?ségét az energia megtakarítás szempontjából” – írja olvasónk. Az óraátállítást ? is fontosnak tartja, csak azzal nem ért egyet, amivel a nyári id?számítás bevezetését indokolják. Szerinte nem els?sorban megtakarítási szempontból lényeges ez, hanem inkább a klímaváltozás hatásainak késleltetése miatt.

„Az Észak-Magyarországban az ELMÜ szóviv?je arról nyilatkozott, hogy „felesleges az óraállítás a megváltozott szokások, a fejlettebb technikai berendezések miatt. A megtakarítás legnagyobb része korábban abból adódott, hogy a közvilágítást elég volt esténként egy órával kés?bb bekapcsolni.” Nos, ez nem így van. A közvilágításnak semmi köze nincs a megtakarításhoz. A közvilágítást akkor kapcsolják be, vagy kapcsolja be az automata kapcsoló, amikor sötétedni kezd, és akkor kapcsolja ki, amikor már pirkad. Ez akkor is így van, ha el?re veszem az órát, és akkor is így van, ha nem. Ebben az esetben az energiafelhasználás a mindenkori éjszakák hosszától függ. Az óraállítással a legnagyobb megtakarítás a háztartásokban és az olyan intézményekben jelentkezik, amelyek délután is üzemelnek (kórházak, irodák, otthonok stb.), amikor is a meghosszabbodott délután miatt elég egy órával kés?bb lámpát gyújtani. Summa-summarum e módszerrel egy közepes nagyságú város évi energiaszükségletét lehet megtakarítani – mondták volt régebben –, ami népgazdasági szempontból egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Az igaz, hogy napjainkban sokkal több energiát használunk fel a számítógépekkel, a légkondicionálókkal, és a sok egyéb technikai vívmánnyal, amelyek mellett az imént említett megtakarítások talán elenyész?nek t?nnek, de ha a ránk leselked? globális felmelegedés veszélyeit nézem – ami már az ajtónkon kopogtat – , akkor minden lehet? módon arra kell törekedni, hogy lelassítsuk ezt a folyamatot és megvédjük Földünket a katasztrófától – akár óraállítással is.”

(0) Comments    Read More   
Posted on 24-04-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Májusban 1,1 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – jelentette be nemrégiben a miniszterelnök. Vannak, akik azt mondják, hogy valójában nem nyugdíjemelésr?l van szó, és a kormány csak a törvényben el?írt kötelességét teljesíti. Olyan véleményeket is lehet hallani, hogy ez a novemberi korrekció el?rehozása. Hogy mit gondol a nyugdíjemelésr?l levélírónk? Alábbi soraiból kiderül. 

 „El?ször a média, majd a miniszterelnök – hivatalosan – is bejelentette, hogy májusban 1,1 %-os nyugdíjkorrekcióra kerül sor. Érthet? volt. Majd megszólalt a fideszes népjóléti kabinet és Varga Mihály, akik mindent összekutyultak – mert ez volt a dolguk. Én nem köt?döm ideológiailag a pártokhoz és a holdudvarukhoz tartozó civil szervezetekhez (vannak b?ven), a közéletnek pedig csupán egy kis szelete érdekel, mivel a szobához vagyok kötve már csaknem 6 éve. Járatom az Észak-Magyarországot, és azon kevesek közé tartozom, akik egy-egy tudósításon hosszasan elmerengenek, a mögötteseknek is hajlandóak utánanézni, és lehet?leg az „oldalaktól” (bal és jobb) független álláspontot igyekszem kialakítani. Most nem ez történt, mert amire a kormány készül, az nyilvánvaló és egyértelm?. Szeretném, ha mindenkinek az lenne.

A kormány – áttekintve az év els? negyedének történéseit és a világgazdasági jelenségek alakulását – egyetértve az EKB és az MNB el?rejelzéseivel, módosította a 2008-ra „lefektetett” elképzeléseit, gazdasági számításait, és úgy találta, hogy az infláció és a keresetnövekedés éves számai korrekcióra szorulnak. Ezért úgy döntött – eddigi ismeretei birtokában –, hogy ne kelljen a kiegészítéssel novemberig várni, így soron kívül megemeli a nyugdíjakat az említett mértékben, ami egyáltalán nem zárja ki – ha kés?bb úgy alakulnának a dolgok – a novemberi újabb korrekciót. Tehát nincs szó sem el?rehozásról, sem blöffr?l. Mit akar a FIDESZ? Az id?skorúak bizonytalanságát – semmi mást. Ez nem civilizált politika, és én reménykedem abban, hogy a végén rosszul fog elsülni. Mivel van id?m, megannyi focimeccset végignézek. Az ellenzéki párt ahhoz a játékoshoz hasonlítható, aki sérülést színlelve szimulál a gyepen (több oka lehet, pl. id?húzás), amit a bíró – itt a nép – ha akar, akkor észrevesz és szabadrúgást ítél a „fetreng?” színészked? javára. Szégyen, hogy ezt teszik korosztályom tagjaival. Ma már lehet? Régen azért tisztelték az id?sebb embereket, mert sokáig élni rendkívül ritka dolog volt. Mára már a hétköznapi sokaság tagjai vagyunk – tehát átverhet?k:?!”

(1) Comment    Read More   
Posted on 23-04-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

A Magyar Posta nemrégiben egyes helyeken leszerelte a postaládákat, más helyeken viszont csak „korszer?sítik” ?ket, ezért le vannak ragasztva. A belvárosban szinte képtelenség olyan postaládát találni, amit tömegközlekedési járm?vel könnyen meg lehet közelíteni, és ahová levelet akkor is be lehet dobni, amikor a posta még nincs vagy már nincs nyitva. Ez a véleménye levélírónknak, aki mostanában azon gondolkozik, hogy a lovasfutár vagy a postakocsi újbóli bevezetésével járna jobban a levelet feladni szándékozó állampolgár. 

„Nem tudhatjuk már egy ideje, hogy a Magyar Posta Zrt. mit ért az egyes helyeken még meghagyott, de beragasztott nyílású levélszekrények „korszer?sítésén”? Mert amit eddig produkált, az egyszer?en érthetetlen. Az így cserbenhagyott ember a kell?en felbélyegzett borítékkal vagy levelez?lappal – ha egyéb problémája nem merül fel a postai szolgáltatásokkal kapcsolatban – kénytelen akár kilométereket is kószálni, míg nem talál egy-egy postahivatal közelében lev? levélszekrényt. Horribile dictu. Ilyen már van például a 10-es posta el?tt, a kiliáni villamosmegálló és a perecesi buszmegálló között félúton (Kiss tábornok u. 30), és a városban még egy, a Pátria el?tti (Széchenyi u. 3-9.) járdán is, a Városház tér és a Szemere úti villamosmegállók között. Igaz, hogy út közben van még egy levelesláda a 9-es postahivatal felvev? irodájában bent, zárt helyen, ahol a hivatali nyitvatartási id? alatt is fel lehet adni egy-egy levelet sorbanállás nélkül is, mert az Újgy?ri f?téren a postahivatal el?tti levélszekrény a „korszer?sítésre várva” le van ragasztva. Az Újgy?ri f?téren és az egész környéken zárás után a „levélfeladás szünetel”. Így a 10-es postától a 4-esig (Pátria) sehol sincs egy, a postahivataloktól független, tömegközlekedési járm?vekkel megközelíthet? levélszekrény. Ehhez a korszer?sítéshez már legfeljebb az „önfeledt taps” hiányzik. Nincs levélszekrény a Városház téren, a Szemerénél és a Centrumnál sem. Jó, van postahivatal a H?sök terénél és az Interspar emeletén is. jó, de odáig a levelet el kell vinni. Igaz, hogy ez utóbbi helyen az emeletre mozgólépcs? viszi fel az embert, de hát ez mind id?veszteséggel jár a Posta jóvoltából. Ilyen körülmények között az emberben felvet?dik az ókori lovasfutár, a középkorban bevált postakocsi, de nem volt rossz Szilágyi Erzsébet „hollója” sem, mint szolgáltatás.”

(1) Comment    Read More   
Posted on 22-04-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Levélírónk az elmúlt héten egy olyan piros villamossal utazott, amely két kocsiból állt. A hátsó kocsiban senki nem utazott, míg el?l az emberek alig fértek el egymástól. Ezért aztán arra gondolt, hogy ha el?remegy, és felmutatja a bérletét, akkor a villamos vezet?je kinyitja majd az ajtót, és ? kényelmesen utazhat. De tévedett… 

„A Gyula utcánál szerettem volna felszállni, a hátsó kocsinál amiben senki (!!!) nem volt. Természetesen nem nyíltak az ajtók. Az els? vagon dugig tele volt, így el?rementem. Felmutattam a bérletemet és megkértem a sof?rt, hogy legyen szíves kinyitni a hátsó kocsi ajtóit mert ott nincs senki, az els? kocsiban meg mint a heringek, úgy álltak az emberek. Erre azt a válasz kaptam, hogy NEM nyitja ki, mivel els? ajtós felszállás van. Kérdésem: Mi a fenének húz a piros villamos maga után meg egy kocsit, ha azt érvényes bérlettel nem lehet igénybe venni? Miért nem lehet? Ez ablakon kidobott pénz, mivel a második kocsi húzogatása is energiába kerül.”

(5) Comments    Read More   
Posted on 16-04-2008
Filed Under (Általános) by Bosszankodok

Azoknak, akiknek évek óta rendszeresen a Dorottya utcai foghíjas lépcs?sorokon kellett egyensúlyozniuk, jó hír volt, hogy a közelmúltban kijavították a lépcs?ket. Ám úgy t?nik, hogy a javítás csak részben felel meg az arra járók elvárásainak. Hogy miért? Ezt mondja el levélírónk. 

A múlt héten nekem ismét arra volt dolgom, és már messzir?l láttam, hogy a lépcs?ket szegélyez? fal éppen úgy omladozik, mint a lépcs?sor megjavítása el?tt. Az éppen felújított lépcs?k éle pedig már porlad és kopik. Még egy es?s hét, és újra el?t?nnek majd a régi hiányosságok. Az Észak-Magyarország március 22-i számában az volt olvasható, hogy tulajdonképpen vitatott, hogy kinek hol és mi a feladata egy ilyen javításnál. Ez a legrosszabb, ami létezik! Folyton felel?st keresnek, holott kell, hogy legyen gazdája mindennek. Ebben az esetben az, akinek a lépcs?k javítása volt a feladata, azonnal tudatnia kellett volna a megbízójával a fal állapotát, és azt, hogy az szintén javításra szorul. Ha én lennék a lépcs?sor melletti ABC üzemeltet?je, akkor már régen kigazdálkodtam volna annyit, hogy az épülethez tartozó csúnya, málló falat rendbe hozassam, és a veszélyes lépcs?t megcsináltassam – már csak azért is, hogy ez utóbbi miatt egyetlen id?s, nehezen járó vev?met se veszítsem el. Mindenkinek az igényesebb környezet kialakításán kellene munkálkodni.”

(0) Comments    Read More