“Írónak lenni Magyarországon azt jelenti, hogy az ember beáll egy végtelen alázatos sorba. Nem egy gőgös, nem egy diadalmas, egy alázatos sorba” (Szabó Magda)
A népszerű író 90 éves. Bejegyzés a Blogámia blogról. Ezzel a bejegyzéssel köszöntjük mi is Szabó Magdát.
Szabó Magda, a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alakja 1917. október 5 -én született Debrecenben.
Apja nagyműveltségű, humán gondolkodású ember volt. Lánya még aprócska volt, mikor Ő már beleplántálta az ókori kultúra és a latin nyelv szeretetét esténként regéket mesélve, latint tanítva neki. Anyjától hallott csodás mesék ihlették azokat a történeteket, amelyeken később nemzedékek nevelkedtek.Szülővárosa, a kálvinista Debrecen hagyományai meghatározóak voltak személyisége alakulásában.
“Olyan fokig meg tudta szerettetni velem azt a nyelvet, amelyre őt magát sose tanították, s amit akkor, velem együtt kellett neki elsajátítania, hogy mikor egyetemre kerültem, eszembe se jutott, hogy más szaktárgyat is választhatnék. Egyébként még egyetemista koromban is mindig hozzá fordultam segítségért, ahogy a latin nyelvtant, a finnt is őtőle tanultam meg, pár napig tanulmányozta a finn nyelv szerkezetét, aztán leültetett maga mellé, mint kicsi koromban, s elmagyarázott mindent, ami addig nem volt világos, megértetve velem egy olyan nyelv strukturális különlegességeit, amelyet még annyira sem ismert, mint a latint, amelynek legalább egyes szavai voltak nemzetköziek és közkeletűek.” - írta édesanyjáról Ókút című könyvében.
“…én voltaképpen két, szülőkkel rendelkező, mégis árvagyereknek számító lény egyesüléséből születtem, akik gondoskodásban, szeretetben, kényeztetésben, megadott szabadságban rám zúdítottak mindent, ami valaha életükből kimaradt. … Két elvetélt író szórta ágyam köré kiéletlen élete, felesleges ajándékul kapott fantáziája kincseit; anyám saját meséit mondta, amelyekből aztán évtizedekkel később a Sziget-kék, a Tündér Lala meg a Bárány Boldizsár származott, apám kezdetben krampuszról, mackóról mesélt, s mikor kifogyott a gyermekvilág ismerős alakjaiból, rácsos ágyamhoz idézte a görög-római mondák hőseit.”
A meséktől hamarosan eljutott a versekig, majd következtek a regények, drámák. A gazdag életmű 52 könyvet számlál, műveit 42 nyelvre fordították le.
Az írónő 1959-ben és 1972-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 2001-ben Corvin-lánc kitüntetést kapott. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díj külföldi regényt jutalmazó változatát Az ajtó (1987) című regényéért, ugyanabban az évben Prima Primissima díjat kapott. Idén a Katalin utca című művéért a legjobb európai regény jutalmazására alapított Cévennes-díjat kapta meg. /Forrás /
Az irónőről készült potréfilmet október 5-én 22.45-től vetítik az m1-en
Különös kötődésem van hozzá, szinte végig kísérte eddigi életem.
Emlékszem, mikor anyám az első könyvét kezembe adta. A családi könyves polcon sorakozó pöttyös és csíkos könyvek hamar elcsábítottak magukkal valamikor egy 8 éves kislányt. Jól emlékszem néhányra ezek közül, de leginkább a Szabó Magda regényekre. Mondják meg Zsófikának, Születésnapomra, Álarcosbál, Abigél…mind nagy kedvenceim voltak, magukkal ragadtak a szereplők, az izgalmas életek, sorsok, valahol mindegyikben ott rejtőzött egy valós élet, egy kislány konfliktusa társaival, a világgal és önmagával.
Emlékszem, mikor jóval később egy este végig zongoráztam ujjaimmal anyám gyűjteményét. Katonásan álltak egymás mellett az írónő regényei, s én akkor vettem kezembe először az Ókutat . Újra becsöppentem egy varázslatos világba, Debrecen főutcája, a szülői ház, és benne a család, melyben felnőtt. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, s a következő mi más lehetett volna ezek után, mint a Régimódi történet ?
Anyám halála után még egy hónap sem telt el, mikor megjelent a Für Elise. Úgy éreztem az élet furcsa játékot űz velem, s ha Ő már nem olvashatta legkedvesebb írónőjének utolsó regényét, tartozom vele én, ha másért nem, anyám emlékére… Szabó Magda ma 90 éves. Három évvel időseb mindössze anyámnál. Soha nem találkozott ez a két asszony, de ahogy ezt a könyvet olvastam, fura érzés kerített hatalmába. Hirtelen úgy éreztem, akár ő is írhatta volna. És ekkor jöttem rá, miért volt ő az a kiválasztott író a mi kis életünkben, kinek szinte minden regénye hiánytalanul beköltözött az otthonunkba.
Elindult a lavina. Hónapokon keresztül olvastam regényeit, válogatás nélkül, mindent, mit anyám összegyűjtött magának és talán nekem élete során, és sokszor éreztem közben, ahogy fölém hajol és átszól a vállam mögött: „ Kicsit lassíts lányom, ízleld a szavait, élvezd a soraid, ne rohanj annyira. Ráérsz…”
S én hallgattam anyám szavaira és szívembe zártam egy életre Szabó Magdát. Örök kapocs maradt köztem és anyám között. Olyat adott nekem, amit nem is lehet igazán elmondani. Anyám öröksége lapul ma is minden szó mögött.
Pontosan négy évvel ezelőtt, 86. születésnapján, az Origo Vendégszobájában tett látogatása során megkérdezték tőle, miből meríti azt a végtelen optimizmust és derűt, ami végig kíséri életét? Hogyan csinálja? A válasz a következőképpen hangzott:
„- Lehet ezt csinálni? Képtelenség. Nem tetszik tudni sem boldogságot, sem nyugalmat venni receptre. Egész életemben mindenkimet, aki hozzám tartozott, jobban tudtam szeretni önmagamnál. Ennyi a titok. Ez nem derű, ez a szeretet fegyvere. Szeretnék Önöknek valami rettenetesen egyszerűt mondani, amit édesanyámtól tanultam annak idején: mondjuk hétfő volt, és én megsemmisültem, ettől vagy attól. Anyám csak nézett, és azt mondta “Kislányom, ma hétfő van, és jön a kedd. Csak nem képzeled, hogy a keddnek van valami köze a hétfőhöz? A szél is megfordul. Kicsit mindig lehetsz szomorú. Ha nem magad, más miatt. De bízzál az életben. Nem ok nélkül kaptad.”
